Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
Elvileg a munkálatok a végükre értek. Avril február 24-én egy képet osztott meg magáról, amiben tudatta a rajongókkal, hogy az utolsó estét tölti a stúdióban. Az éjjel-nappal tartó munkák gyümölcse minden bizonnyal hamarosan - ha minden jól megy, fél éven belül - megjelenhet.
Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,
Rosszmájúak szerint még nincs vége a stúdiózásnak, csupán az esti munkáknak van vége. Azonban Avril Bebe Rexha-nak tegnap köszönetet mondott, hogy ő is megjelent egy eseményen, azonban valószínű, hogy igazak a pletykák, miszerint ő is közreműködött az új albumon egy dal erejéig, és részben ezért is a kiemelt köszönet.
"Köszönöm, hogy @beberexha eljött a 'Nők Harmóniában' vacsorára, hogy megünnepeljük a legnagyobb női írókat, producereket és művészeket a zeneiparban. Ez egy csodálatos esemény volt. "
Avril legutóbbi Insta-posztjai némi reményt nyújtanak a rajongóknak: úgy tűnik, a hosszas várakozásnak hamarosan vége!
Ha minden igaz, az 102,7 Kiis FM és az Iheartradio adókon fog debütálni az első dal a hatodik albumról. A műsorvezetők, JoJo Wright, és DJ Lisa Foxx szerint Avril most már tényleg hamarosan többet fog mondani, és elárulja azt is, hogy mikor is fog pontosan megjelenni az új single...
Most már rendben haladnak a munkálatok, a 6. album várhatóan hamarosan elkészül. Avril izgatott és elégedett, hogy lassan befejezik az AL6-ot:
"Kib***ul fel vagyok pörögve. Izgatottan ébredtem fel ma. Február egy nagyszerű hónap. Elkezdtük keverni az új albumomat, és végre minden részlet a helyére kerül. Ezek a dalon annyira nagyon közel állnak a szívemhez. Kívánjatok szerencsét nekem, miközben minden verejtékemmel a legvégső fázison dolgozok.
Az idő hatalom, és most erre szükségem volt. Élni, írni. Hogy végigmenjek a lejtőn lefelé, és fölfelé. Eközben pedig megtanultam, hogy élvezzem a bejárt utat, a és a jelen pillanatot."
Avril közlékenyebb hangulatában volt, és egy twitteres rajongói kérdésre elárulta, hogy milyen lesz az új album:
"Személyes, kedves, intim, drámai, nyers, erős, és meghökkentő.Egy igazi érzelmi utazás lesz."
Az új album készületei ezek szerint valóban az utolsó fázisokban vannak. Februárban kezdik a keverési munkákat, tehát, ha minden jól megy, fél éven belül kiadják az új lemezt.
"Elkezdtük a dalaim keverését, és hamarosan befejezzük a munkafolyamatokat. Megkönnyebbültem. Nemsokára készen lesz. Akár hiszitek, akár nem a legmegfelelőbb producereket kerestük, ez tartott olyan sokáig. A dalok már jó ideje meg vannak, csak ez maradt hátra. Úgy gondolom, február végére készen leszünk mindennel. Ilyen keményen még sosem dolgoztam egy albumnál sem. Ez a következő lépés, de megérte. Nagyon valós lett. Úgy gondolom, ti is átérzitek majd, mennyire jelentős ez az album a számomra.
Nagyon köszönöm a rajongóknak a trendeléseket a Twitteren. Tudom, hogy már nagyon várjátok az új lemezt. Én is!"
- Írta Avril egy rajongónak privát üzenetben. Tehát az új album február végén elkészül, ez után adják ki az új kislemezt, ha nem csúsznak tovább a munkálatok. Most már kezd egy remnysurág felcsillanni, hogy az idén megjelenik az új lemez. Készüljetek
2018-at írunk már, Avril pedig a megígért új albummal kapcsolatban erősen hallgat. Eléggé felpaprikázva érzik magukat a rajongói és csalódottságukat nem éppen finom módon fogalmazzák meg Avril részére. Hosszú időn keresztül, hónapokig promotálta az énekesnő, hogy 2017-ben új lemezzel jelentkezik, idővel azonban teljesen úgy látszott, hogy a lemez nem kerül kiadásra, és a két évig tartó munkálatok után további időt szán a dalokra. Az albummegjelenéssel kapcsolatban pedig egyre bizonytalanabb hírek kaptak szárnyra, ő maga pedig már elzárkózott a téma elől, semmilyen magyarázatot nem adva a türelmetlenül várakozó rajongóinak, mikorra készül, vagy készülhet el az AL6.
Legutóbb több csalódott (és olykor bántó) hangvételű posztot kapott, mint bizakodót. Néhányat közülük lefordítottunk:
"Ugyan ezt mondtad 2016-ban, p***a!"
"Miért csinálod mindig ezt, és miért bonyolítod túl a dolgokat? Úgy látom a viselkedésedből, mintha megváltoztál volna, ami eléggé frusztrál!"
"Egyszer az életben mondj már igazat @avrillavigne! 5 k*b***tt év várakozás után teljesen nevetségessé teszed a rajongóidat!
"Valószínűleg a válás utáni vagyonmegosztással jól járt, hogy nem kell a jövőre gondolnia most, és nem fontos neki az új album"
"Kíváncsi lennék, milyen zenéket írnál, ha visszafogadnád a múzsádat, Evan-t. Ő megfelelelő dalokat írt számodra."
"Mióta hallom ezt már... vagy bocs, ez most a 7. album lesz...? vagy már a nyolcadik?"
"Hello Melissa, na mi van, nem tudsz dalokat írni?"
"hazug!!!"
"olyan, mintha depressziós lennél..."
"Te még élsz??!!"
Sokan a Melissa-kamu teóriával bántják Avrilt, ez alkalmat megragadva. Szerintük Melissa, az Avrilt pótló báb nem tud dalokat írni és énekelni, azért késlekedik az új album. A rajongók keserűségével viszont nagyon magasra teszi a mércét az énekesnő, és félő, hogy a "tökéletes album, amit érdemelnek a fanok" nem lesz annyira "tökéletes", és sokak csalódnak majd, hogy arra vártak sokáig.
Végre talán egy hír a 6. albumról: állítólag hét dal már biztosan helyet kap a korongon, közte a már várt "Warrior" és a titokzatos "Crush" is. A dalszerzők is kiszivárogtak, ahol kérdőjelet láttok, ott nem ismertek pontosan a dalszerzők. További, meg nem nevezett daloknál közreműködött Chad Kroeger és Travis Clark. Nem hivatalos információ, és mint tudjuk, bármi lehet. Akár más, új dalok (is) kapnak helyet az új albumon.
Warrior (nem bejegyzett) - Avril Lavigne, Zane Carney.
Crush (nem bejegyzett) ???
Black & White (meg nem erősített) - ???
Lucky One's - Isley Juber, Avril Lavigne, JR Rotem, Lauren Christy, Jason Evigan
It Was in Me - Lauren Christy, Avril Lavigne.
In Touch (With Bebe) - Andersson Christoph Reiner, Lauren Christy, Bleta Rexha, Riley Talay